Nemzeti Reflex

Na, álljon meg a menet [+]

2009. szeptember 7. 22:00 IKSZ

Az IKSZ tiltakozik a meleg méltóság menetének megrendezése ellen; mondta Kállay Katalin, az IKSZ szervezője szombati fővárosi sajtótájékoztatójukon. Gaal Gergely, az IKSZ alelnöke azt mondta: tiltakoznak az ellen, hogy Európa egyik legpatinásabb sugárútja ilyen és ehhez hasonló felvonulások színtere lehessen. Az IKSZ tiltakozik a meleg méltóság menetének megrendezése ellen – mondta Kállay Katalin, az IKSZ szervezője szombati fővárosi sajtótájékoztatójukon. A budapesti Deák téren, a menet tervezett útvonalát lezáró kordonok előtt azt hangsúlyozta: a felvonulás biztosítása rengeteg anyagi eszközt emészt fel, a menet korlátozza a forgalmat és megbotránkoztatja az embereket.

Gaal Gergely, az IKSZ alelnöke azt mondta: a felvonulást egyes résztvevő szélsőséges csoportok, az eddigi évek tapasztalatai szerint arra használják fel, hogy magamutogató, provokáló, polgárpukkasztó hajlamaikat itt éljék ki. Mint mondta, tiltakoznak az ellen, hogy Európa egyik legpatinásabb sugárútja ilyen és ehhez hasonló felvonulások színtere lehessen. Jól látható, hogy a kormányzat évek óta nyomást gyakorol a budapesti rendőrségre, hogy engedélyezzék a menetet – tette hozzá Kállay Katalin. Korábban a főkapitányt kényszerítették álláspontjának megváltoztatására, idén pedig Draskovics Tibor miniszter előlegezte meg a rendőrségi engedélyt. Kitért arra is, hogy a melegfelvonulás megrendezését nyilvánvalóan a melegek közül is sokan károsnak tartják megítélésük szempontjából. A menet megtartása és népszerűsítése ezen felül rendkívül káros lehet az egyébként is rossz mentális állapotban lévő magyar társadalomra és a védtelen fiatalok erkölcsi fejlődésére.

Gaal Gergely kifejtette: 2009-ben, a GYES- és GYED-támogatások és a családi pótlék megkurtításának évében, amikor Magyarországon évtizedek óta demográfiai válság van, különösen fontos a családok védelme. Minden olyan társadalmi megnyilvánulás, ami az egészséges és természetes családmodellt gyengíti, kárt okoz a magyar társadalom egészének, súlyosan veszélyezteti hazánk jövőjét. Kijelentette: a kormányzat egyre kevésbé támogatja a családokat, és szemmel láthatólag az olyan felvonulások megrendezésére, mint a szombati menet, jut forrás, miközben a családtámogatásokat kurtítják. Ezt felháborítónak tartjuk – fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.

www.iksz.net

Deviánsok menete [+]

2009. szeptember 4. 22:00 IKSZ

Mert az. A deviancia olyan magatartásforma, ami megszegi a közösség vagy társadalom által elfogadott normákat. Persze, joggal vetül fel a kérdés, hogy mik azok a normák, hiszen a deviancia mindennapjaink részévé vált. Deviancia jegyeit mutatja az, aki a magánéletének legbelsőbb titkait egy talk showban eregeti ki valamelyik hétköznap délután. Megszegi a normákat az is, aki társadalom támogatottsága nélkül erőlteti rá akaratát az emberekre, és deviánsnak lehet nevezni azt is, aki követ és tojást dobál embertársára, de... Az okokat és okozatokat nem érdemes felcserélni.

Ma egy deviáns világban élünk. Ahol nem szokás érdeklődni a másik után, csak nyomozni. Ahol nem divat a hosszú szoknya, csak a tanga. Ahol nem szokás templomba járni, csak a Teszkóba. Ahol bárki lehet jelkép, egy jelkép nélküli korban... És, ahol nem szokás tömegdemonstrációt szervezni a magyargyűlölet ellen, csak a melegházasságért.

Beteg világ, beteg emberek...

Ha a homoszexualitás magányügy, akkor miért kell azt a főutcára vinni? Ha a  meleg társadalmon belül is egy agresszív kisebbség vonul, akkor hol a többség? Mit érdemel az, aki rózsaszín Bibliával a kezében gyalázza a Jóistent az Andrássy úton? Virágot? Tojást? Követ? Kézigránátot? Neked nem nyílik ki a zsebedben a bicska?

Nekem igen. Néhány éve még több kamionnal vonultak ezek az emberek házasságért, kölökért, meg még a Jóég tudja miért, de tavaly már a vonaglásuk végére sem értek, és ha egyszer értékközpontú lesz ez az ország, akkor el sem indulhatnak. Egyszer mindez összedől, és kezdi majd újra a semmiből.Egyszer mindez a porba hull, a terhektől végleg megszabadul. A régi lesz az új törvény.

Cimkék: új, törvény,

Lendvai Ildikó, a Nemzet anyósa [+]

2009. augusztus 30. 17:00 IKSZ

Ildikó azt mondta ma reggel, hogy nemzeti kormányra van szükség. Remek! Ha a kormány nemzeti, a miniszterelnök nemzeti, a nemzet pedig él, akkor kell egy anyós is. Szezonnyitó videó.



Szlovákia kérjen bocsánatot!

Cimkék: Lendvai, Ildikó, IKSZ,

Szlovákia kérjen bocsánatot! [+]

2009. augusztus 29. 13:00 IKSZ

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elvárja, hogy Szlovákia kérjen bocsánatot a magyarságot ért sérelmekért; a szervezet a mai naptól http://www.kerjenbocsanatot.hu címmel internetes oldalt indított - jelentette be Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője, az IKSZ elnöke, Gaal Gergellyel, a szervezet alelnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján. A KDNP országgyűlési képviselője elmondta: a honlapot azért hozták létre, hogy mindenki, aki hangot szeretne adni tiltakozásának a szlovák politikusok magyarságot érintő sértő megnyilvánulásai ellen, az interneten keresztül megtehesse. Az oldalon tiltakozó petíció, szlovák politikusoktól származó idézetek, videók találhatók. Az oldalt felkeresők megírhatják véleményüket a Fico-Slota-Gasparovic-Meciar-
féle politikai irányvonalról is.

Írjátok alá minél többen!

Cimkék: IKSZ,

Mit szólna ma Szent István? Ott állna kordonok mögött öltönyben? Fekete Audival és testőrökkel járna? Offshore cége lenne Cipruson? Politikai ambíciók nélkül irányítaná az országot?

Valószínűleg Szent István nagyon-nagyon régóta forog a székesfehérvári királyi bazilika alatti sírjában. Nem valószínű, hogy az egykor hatalmas ország történelmi mélypontján egyáltalán megszólalna. Túlélt ez az ország tatárt, törököt, Trianont, de most végveszélyben van. Néhány éve kirekesztette közjogi értelemben is a magyar a magyart egy gyalázatos népszavazás közepette, vezetői korrumpálódtak, tele van korrupciós ügyekkel a két kormányzó párt, a magyarság pedig csak egyre fogy, bezárják az iskolát, mobilpostát üzemeltetnek és vannak olyan kisebb községek, ahova a pap is már csak kéthetente jár…

Most végveszély van. Ezerkilenc év elteltével, a végveszélyben Kossuth helyett jön az Új Erő hangzatos szlogenekkel, Kölcsey helyett díjat nyer egy kultúrát még csak csírájában sem közvetítő blog, a legolvasottabb „jobboldali” hírportál pedig egy minősíthetetlen stílusban publikáló bulvárlap. Legnívósabb napilapjaink pártlappá degradálódtak, a kereskedelmi tévékből ömlik a mocsok. Ma tág a rosta, bárki átfér rajta.

Nincs olyan kaliberű szellemi iránytű ebben az országban, aki irányt tudna mutatni. Vannak elfogadott, és kevésbé elfogadott közszereplők, de nincs egy sem, akinek lenne annyi hitele, lenne annyi bátorsága, lenne akkora támogatottsága, hogy az asztalra csapjon, és azt mondja, hogy elég, eddig és ne tovább.

Mert elég volt. Nem szívesen nevesítek, nem érzem feltétlen szükségesnek, de most megteszem, mert aktuális.Vannak olyan emberek, az ORSZÁG ÉLÉN ÁLLÓ EMBEREK, akik úgy gondolják, hogy Hagyó Miklós legyen a világ egyik legszebb városának a főpolgármestere. Tudom, a mostani sem egy etalon, de mégis, a Hagyó? Nincs valaki, nevezze magát akármilyen oldalinak és azt mondja, hogy ezt azért nem. Nincs annyi minőségérzék a társadalomban, hogy kiokádjon magából ilyen Hagyó-szintű figurákat? Nincs annyi minőségérzék, hogy ne tűrje meg korrupt vezetőit? Ez nem ideológiai kérdés, ez erkölcsi kérdés. És még nagyon-nagyon hosszan lehetne sorolni a Hagyó-félék névsorát nem csak a bal, hanem a jobboldalon is.

A válságban mindenki új erőre vár, egy új és tiszta hangra, és mit kap? Nem is ritkán szalonképtelen megjegyzésekkel operáló, magukat radikálisnak nevező fiatalokat, akik között rengeteg a félművelt, a szakmailag inkompetens, a politikai haszonleső. Persze, tudom, hogy ők legalább nem korrumpálódtak, de kérem, ennyi elég? Ennyivel beéri a nemzet? Ez nagyon kevés, nagyon-nagyon kevés. Az egyik képviselőjüket vízvezeték szerelőnek nézték az Európai Unió parlamentjében, a másik a Baló Györgytől kapta az elmúlt 20 évben az ideológiai képzést most meg bőszen zsidózik, a harmadik meg beszélni is alig tud.

Magyarország a magyaroké? Még a végén kitalálja valaki, hogy Petőfit Petrovicsnak hívták, hogy Széchenyinek német volt az anyanyelve, hogy Zrínyi dalmát bán volt, esetleg hogy Szent István azt mondta: a magyar egy keresztény és befogadó nemzet.

Pedig így volt. Szent István, első szent királyunk felajánlásával Magyarország valóban mindenkit, a legkülönbözőbb nyelveken beszélőket, hívőket, nem hívőket, szegényeket, gazdagokat, daliákat, nyomorékokat, szépeket és csúnyákat egyaránt befogadó módon tett Mária országává. Az ő intelmeit és az általa képviselt értékrendet mindennapjaink, a munkálkodásaink, a másikhoz, különösen a gyermekekhez való viszonyulásunk középpontjába kell tennünk. Csak így válhat Magyarország olyan országgá, amilyennek Dante látta: BOLDOGGÁ.

 

"O Beata Ungheria! Se non si lascia piu malmenare!"

Cimkék: 2009,, Magyarország

Egyről a kettőre [+]

2009. augusztus 15. 18:00 IKSZ

Az elmúlt években szinte a semmiből kinőtte magát egy párt, akiknek hatalomra jutásától egyesek félnek, mások jobban szeretnének nem is tudni róluk, míg 427 773 ember úgy érezte ez párt számára a legkedvezőbb. Na, de mi volt az oka ennek a hirtelen fellendülésnek?

Nyilván számos oka volt, de én mégis a párt háza környékén keresgélnék. Ennek a pártnak az esetében világosan láthatóak azok a lépések, amelyeket a pártépítés terén megtettek. Elsők között alapszervezeteket alakítottak vidéken, és ezek számát folyamatosan növelik a mai napig, de ez minden párt esetében evidencia. Második lépésként tömegesíteni, propagálni kezdtek. Erre a katonai jelleget választották, és létrehoztak egy olyan szervezetet, amely létszámából, infrastruktúrájából, szellemi tőkéjéből és nem utolsó sorban anyagi lehetőségeiből adódóan alkalmatlan a kitűzött céljai megvalósítására, de pusztán a megjelenéséből adódóan képes volt reklámot teremteni a nemzeti radikalizmusnak, tömegeket tudott megmozgatni. A párt építésében tett harmadik lépés a külső és belső kommunikáció megteremtése volt. Ennek eszköze pedig a világháló volt. Elsősorban híroldalak funkcionáltak pártportálként, és ezek sajátos témáikkal, gyakran bulváros hangnemükkel könnyen szereztek szimpatizánsokat a fősodratú politikától elhatárolódott, globális versenytől és a külföldi kultúra térnyerésétől tartó emberek soraiban. Ezek a honlapok egyértelműen a párthoz, annak szűk szellemi holdudvarához köthető személyek irányítása alatt állnak, így egyszerre teremtik meg a külső és belső kommunikáció alapfeltételeit, és egyúttal a párt ideológiai szócsöveként is funkcionálnak. A negyedik lépés a szellemi holdudvar felépítése. Ez nekik a politikai stratégiájukból adódóan is nehézkes. Szemmel látható, hogy a párt lavíroz a szélsőjobboldaliság és a nemzeti radikalizmus között. Ez egyfelől távol tart a párttól egy minőségi szavazóréteget, másfelől pedig távol tartja a szélsőséges nézeteket valló gondolkodókat is és persze az igazán szélsőségeseket.

A KDNP esetében ezek a lépések csak részben valósultak meg. Régiónként dolgozik jelenleg a párt alkalmazásában egy szervező. Ez nyilván nem túl hatékony, de 2010-től állítólag megyénként lesz ilyen. Meglátásom szerint ez pazarlás lenne. Régiónként elég lenne, mondjuk két szervező, és mellettük inkább alkalmazni kellene –nevezzük így- egy regionális igazgatót, akinek feladata a már meglévő alapszervezetek beszámoltatása, működésének ellenőrzése lenne az adott régióban. Célszerű lenne átgondolni a párt mindenkori főtitkárának a szerepét. Az én véleményem szerint neki kellene felügyelnie a párt újjáépítést, és napi működését.

Az internet a kommunikáció terén hasznos lehetne. Az információáramlás hatékonyságát növelné, ha első lépésben létrehoznánk a kdnp.hu keretein belül, a fidesz.hu és az iksz.net mintájára egy honlapcsaládot. Így minden alapszervezet könnyen honlaphoz jutna, és hatékonyabbá válna a külső és belső kommunikáció.

A tömegesítés terén nem tartom rossznak a katonai jelleget, de célszerűbb lenne mindenkit érintő, változatos témákkal foglalkozó mozgalmat létrehozni, amelynek fő profilja lehetne a környezetvédelem. A keresztény szellemi holdudvar pedig már ezer éve adott, csak ki kell(ene) használni...

Megítélésem szerint ezeket a főbb lépéseket kell megtennie a KDNP-nek, akkor valóban néppárttá válna és a megfelelő kapcsolódási pontok mentén meglehetne nyerni mögé egy rendkívül heterogén szavazótábort.

Cimkék: kdnp

Liberális konzervativizmus [+]

2009. augusztus 10. 12:00 IKSZ

Szigetvári Viktorral, Bajnai Gordon egykor volt Fidesz-szavazó kabinetfőnökével készített mélyinterjút a vasárnapi Népszabdság.

Már eleve egy durva oximoronnal nyit a cikk: „bár magát liberális konzervatív értékrendűnek vallja, belép az MSZP-be, hogy belülről segítse a baloldali megújulást.” Na, most kérdezem: milyen az a liberális konzervatív? Miért megy egy liberális konzervatív az MSZP-be? Az énekes Ákos mondta egyszer, hogy a fiatal konzervatívnál már csak egy viccesebb ember van, az idős liberális. Ebből kiindulva a liberális konzervatív olyan lehet, mint az antifasiszta neonáci, vagy mint a lila-fehér Ferencváros szurkoló, esetleg olyan, mint a politikai ambíciók nélküli miniszterelnök…

A sajátos táplálkozási szokásokkal bíró Szigetvári egyébként 2006-ban az „igazmondó” mivoltáról elhíresült MSZP-kampány egyik vezetője volt. A kampányfőnök a beszélgetés során elmondja, amire talán a szoclib szubkultúrán kívül már gondoltak páran, azaz hogy az MSZP egyes vezetőitől az is szerencsés, ha van egy jó mondatuk a Nap-keltében. Tovább tetézi mondandójának súlyát a kampányszakértő olyan sajátos véleménnyel miszerint kulturális felfrissülésre van szüksége a kormánypártnak. Sugallja ezt a cikk olyan kioktató hangnemben, mintha ez az Internacionálé eléneklése óta még senkinek sem fordult volna meg a fejében… Később az elvtársakhoz hasonlóan, derék szocialistaként, bűnbánóan kritikát gyakorol a Pártra, mintha évek óta még a környékén sem járt volna.

Szigetvári egyébként -annak ellenére, hogy kampányfőnöke volt az MSZP-nek- jelenleg egy pártonkívüli, politikai ambíciók nélküli, szakértői kormány fejének a kabinetfőnöke. Úgy látszik sokat tanul felettesétől, ugyanis a közelmúltban –saját bevallása szerint- politikai ambíciók nélkül belépett az MSZP-be, ahova az ajánlóját olyanok írták, mint Molnár Gyula, az újbudai Superman. Ki tudja, talán tőle várja a kulturális fellendülést…

Ha valakinek még kétsége lenne afelől, hogy Szigetvári Viktor mennyire következetes prominens, a cikkben kiderül, hogy ’98-ban a Fideszre szavazott, piarista gimnáziumba járt, diplomamunkájának konzulense Navracsics Tibor, a Fidesz jelenlegi frakcióvezetője volt.

Nagyon úgy tűnik felszálló ágon van a liberális konzervativizmus, a száraz uszoda, az egészséges cigaretta és az őszinte szocialista is…

Cimkék: oximoron

Leírás

Éljen a haza! 10 után menjetek haza.

Keresés

Keres

Cimkék

IKSZ (2), Ildikó (1), Lendvai (1), Magyarország (1), kdnp (1), oximoron (1), törvény (1), új (1), 2009 (1)

Archívum

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

IGEN Cikkgyűjtő

Utolsó hozzászólások

© 2008-2012